Zala 1. 92. 1 1. 73- 1. KARR. NAPILAPHtljrkiiiiikixhiriuridftr« postai u. Nyomdai lelefon 1. A politikai helyzet. El. Ezzel szemben Ra- kovszkyhoz k.
Erre fel a rromanok eszbe kaptak. LUCIEN AIGNER, Aigner L. Ragaszkodik ahhoz, hogy a polg. Ha ez igy volna, — hangoztatj. Ezzel szemben bizonyos, hogy ezt a korm. Abban az esetben ugyanis, ha nem Bo. Ulikkol t. Ez a bizotlirtg a trianoni b. Schacker 4—5 > napja utazott Gy. Schacker elment a fiatalemberrel. Szombaton kezdte meg az . Eddig nem kevesebb, mint h. Pribicsevics miniszter naponk. Windischgiatz hercegn. Ebben n . hivatalos elj. Felperes ezt a/zal magyar. A kommunizmus teljesen . Annyi bizonyos, hogy a bolsevizmus az . Itt felkeltette figyelm. Elmondta, hogy Lehmann Imre az igazi neve, Somogyberzencz. Emiatt Budapesten elfogt. Ha valaha, ugy most az eg. Haiszer fogorvos rendel. Memorandumot fogadlak cl, amelyben kertgazd. A vaskos munka tartalm. Kijelentem, hogy higgadtan fogom t. Soha jobban meg nqpi tisztelhetett, mint mikor a csehekkel megr. Percekig nem hallani semmit a nagy zajban. Beniczky: Mivel a lev. Az eddig befizetett tags. Lehet, hogy a nagy melegben az amb. Mondjuk, ez azonban nem bitonyos, m? A szisztematikus robban. Nehogy azonban a rendelet k. Vannak helyek, ahol sz. Minden f. Qszerflzletben kaphat. Haiszer fogorvos rendel. A Zala Tekintetes Szerkeszt. Cimt. Farkas Lajos. Nyomdai telefon 1. FA»s«rk«sst. Azt kellene tenni, hogy a hitbizom. Ellene szavazott a kisgazdap. Ezzel szemben a mayyar korm. Figyelmeztetem, hogy viselkedj. Az alezredes kijelentette, hogy a levelet . Mert az intermezzo alatt oly helyzet . Egyben javasolja a mentelmi bizotts. II Hl.... Ezzel szemben Csuk. A tiszticsapat lassankint egy z. Kijelenti, hogy nem volt sz. Egy kicsiny csoport f. Nem gondolja: milyen luxus- cikk Kanizs. Mi, szeren estien fogyaszt. A tejet hirtelen 9 koron. Paradicsom, paprika megfizethetetlen. Az egyetlen vizet tartalmaz. A magyar gyogv szereszi kar 1. Ugyanis, ha minden foglalkoz. Haiszer fogorvos rendel. Nyomdai telefon 1. Nevezetteknek kijelent. Nem mondjuk, hogy ugy is lesz, de ennek fizikai lehet. A javaslatot elfogadja. Vass J. Egy ember azonnal meghalt, sokan s. Aki azt mondotta, hogy n. Megszerezte egyik, az orosz harct. Vig azonban itt sem maradt h. Az asszonyhoz Viget term. Nem mulaszthatjuk el v. Az eddigi fejadagok tov. Nos, az aggodalmaskod. A kereskedelmi miniszt. Eddig a csepeli szikrat. Az iparvasut augusztus h. Nagy volt Ancsa S4ndor . Az alacsony, fekete, sz. Beismerte, hogy a balatonf. Az iratokat, amelyek ilyen bajba juttatt. Hatszer fogorvos rendel. A mogyar postaigazgat. Ez a rendszer eddig eg. Fischcl For. p Fiai.\\ K. Cim: Farkas Lajos, massz. A budapesti antant ellen. Ugy Baja, mint Baranya . A megindult uj nyomoz. Gyakorlatilag lehetetlen mondotta, hogy j. Ex azon mullott, hogy a kisgazdap. Ezzel kapcsolatosan sz. Eddig ugyanis az volt a. Ez azonban nem volt k. Teljesen beavatott helyr. Baj esetleg csak annyiban lehet, hogy embert. Burgonya miatt sem kell k. Ha pedig a burgonyaterm. De az megeshetik, hogy a p. Addig pedig sem a kutak sem az egy. Tisztelettel. Sclmitzer G. L«i t> 0. 0, Siokol 5. Sv. Nyomdal Uleton 1. Msie. K. Ez nem jelenti azonban azt, — amint illet. Beniczkynek, annak az ultralegitimista k. A rendelet szerint erre az int. Eddig ugy tudtuk, hogy Nagykanizsa is a Dun. Igen kellemetlen eset t. Minthogy nem tudni, v. Szeszes italoknak kim. Csikorogva ereszkednek le a csap. Nem csoda, ha a nagy tumultusban iparlovagok . A mult hetekben az egyik el. Freiherr Ma* von Hermann volt az uj lak. A tettest ez alkalommal sem siker. A Magyar Nemzeti Hitelint. Az alapnyomatokra a keret s abban a sz. A kerot balr oidali r. Felsorolja a hnngversenycit . Ugv esett a dolog, hogy az egyik d. Annyi bizonyos, hogy a garabonci. Harg. Onjelmi (\'«mentpoll. Ak Hpeii. Ingatlanok k. Badacsonytomajon nagy . Cim: Farkas Lajos, massz. Kedd. V«f. J V- i> C i\' - J. Nyomda. J tslefon 1. F6si*rk. Napirenden szerepel ugyanis a mentelmi bizotts. Nem helyesli a bizotts. A magyar- orosz hadifogoly egyezs. Mi ugy tudjuk, hogy Cserny. Ha ez a hir igaz lenne, term. Ez teljesen lehetetlen. Tanulnunk kellett volna a b. A propaganda szervezet k. Ne mondja ezeket. Lengyel: K. Az emberek nemcsak a piaci s. A piacon is volt minden. Nom kell 0 nagy jajvesz. Buza sincs 8. 00—1. Ritka dolog, ami Nagykanizs. Egyes szakszervezetekhez is . Linder bejelentette, hogy B. S einbergernok a nem v. Ott azonban Stcin bergern. Az asszony nyomban meghalt. Start ideje Szeptember 4. Cim a kid< Shivaialban. Kiad. 4. 00—0. 00 0. K Nagykeit. A mentelmi jogon ugy az eln. Rakovszky kiadja a jelsz. Eszerint leadtak 8. Ezt valahogyan meg kell oldani. Foglalkozik azzal a gondolattal is, hogy levelet int! A kanizsai postapalota . Ezt kapta meg a fennt- emlitett sz. Ornamentika nem lesz benne, csup. Eszerint ax orosx hadsereg offenz. Ax egyik lap sxerint ax orosz kommunizmus v. Az Iskola teljesen azonos jelleg. Az iskola egy- egy oszt. Tandii havonta 6. K, szeg. Felejthetetlen lesz ez a Gy. Akiben a sok nyomor m. A postai forgalomba bovont p. Konkordla 2. 10. 0. A korona Z. Nagykanizsa, Kinizsi- u. Elmenne gyermekekhoz, esetleg . Emellett a kert nagyszer. A kertet a leg- szindusabb keleti n. A MOVE- nak, amely ext a v. Egy diszes kar. J, egy serleg amit a v. Ez zel kapcsolatban nagy . Ei maga a telek, mely mag. K Napykcit. Nyomdai UUIon 1. Eszerint alakultak int. A hiba azonban nem a- kivitelben, hanem az orsz. Gondoskodni fogunk arr. Helyesnek tartja a javaslat azon int. A tervet legjobban nagyat. Az egyik a Beniczky— Rakovszky eset, amelyot odak. Ilyen nemzeti sors nincs sehol se m. Mindenki tudja, hogy azt- m. Legyen nyugodt mindenki, a mozi a szok. Jelenleg Heltai teljesen komplett t. Egyszer azonban Hirschl . Gyanakodott ugyan az uj csel. Steinberger ekkor a sz. Egyszerre csak egyasz- sz. Csakhamar azonban megfordult . Lajos, Stampf Zsigmond, Bcck B. Deutsch, Schless Testv. Pettauer berohant a szob. Pettauert pedig a csend. Geuschow & Co, Ges. Elfogadunk minden e szakm. Aba v. Telefon 1. Ugyanott g. 1. 1. KNagykertu h. 4. 00—0. K Nagykertu h. Nyomatott a laptulajdonosok : Zalai . POLITIKAI NAPILAPK6*«orko*ftt. Leadtak 9. 3 szavazatot, ebb. Ezt. Budapest, augusztus 1. A javaslatot elfogadja. Kutkafalvi Mikl. Kijelenti, hogy a rut. A javaslatot elfogadja. Berki Gyula: Hogy Amerik. A javaslatot elfogadja. Ugr. Elfogadja a javaslatot. B. A javaslatot elfogadja. Ezut. Viszont a diszidensek nem egys. Az egyik a fegyelmi ut, a m. Egyik eminens feladata a korm. Kijelenthetem, hogy a burgonya ell. Schossberger Anna, a Lesz. A kamatokat pontosan fizette napr. Vlltiu. M^- —, Gizella 1. Konkordia 2. 20. 0. A krumpli delikatesz lett. A krumplinak ma olyan . A napokban azonban elfogt. Az eddigi tulajdonosok az ig. Ko. Hnner dr , Guist dr., Sattler dr. Nem engedelmeskednek a szerbeknek. A legszigor. Eleinte sokan pesszimisztikusan . A kommunista lapok, a . A behozatali tilalmat az egyes magyar . Eddig behozatali tilalom al. Ezekre az iparcikkekre term. K Nagykert. Ilim *1*U. T«tt. Nyomatott a laptulaidonosok: Zalai . Nyomdai UUfon 1. 17. A korona a hidegben fe\'ment, a melegben lement. Schriffert Ferenc: A birtok kataszter fel. A javaslatot elfogadja. Heged. A javaslatot nem fogadja el. Eln! A kinevezett miniszteri biztosoknak az a f. Kijelentem, hogy sem eyyh. Azt hiszem, hogy ez annyira beletartozik valakinek n vall. Emiatt p^dig nem lehet elj. Fujszra egy viseletes szokny. S most azt halljuk, azt olvassuk, hogy a szerbek a legszem. Nem lehet elhinni, hogy az antant, amig egyr. Akkor a megcsaltak, kiraboltak . Tiloa kalndenf. Csengeri ut 1. Orsz. A vaskos munka tartalm. A harmadik, negyedik sz. Maid felemel a fotelr. Azt meg a fotelen keresi k. Lassan indulunk, mint a szek. Es csakugyan: A* utols. Majd letelepszjk a hintasz. Tejcsarnokhelyi telep. Nsyykaalns 1. Pestt Masyar Kereskedelmi Bank . Ifi. MT Xntorurban- telefon: J. ZAU2. 44. 7/1. 92it. Hirdetm. Szemere- utca 4, Kefcgv. Esetleg oly helyen, hol a * gyermekekkel foglalkozn. Elfogadunk minden e szakm. K Nagykertu h. Telefon 1. Ugyanott g. Kz azonban nem jelenti azt, hogy minden l. Ezeket meg fogom akad. Egy bizonyos, hogy nem siker. Van- e valami kereskedelmi programja a p. Ha a miniszter ur megengedi, hogy ilyen botr. Honnan veszi a miniszter ur a valuta megjav. Maga a Putura mondja, hogy 2. Azt mondja a Futura maga a m. En csak azt nem tudom meg. Elfogadja a javaslatot az elmondottak ellen. Nem mondja ezzel, hogy Nagyat. Megengedte azt, hogy a p. Napirend: az ingatlan vagyonv. A reggeli lapokban az a hir terjed», hogy ma d. Mindaddig, amig nrra hivatott t. A francia lapok szerint a k. Lloyd George: Yes, Ires bon voyage / Briand : Fatigue ? Egy francia boulevard lap a minap Lloyd George egy . Azt hallottuk ugyanis, hogy a Versailles! A kutak ugyan nem muzsik. Holland, amerikai, spanyol, olasz, n. De azt hiszem, sohasem is szerett. A julius 1. 7- iki Parison kereszt. Minden francia sovinizmus ellen. Reggel kihajtotta a csord. Itt Hohenzollern jogar marad, de k. Erre uj rettenetes terror kezd. Telefon 1. 57. Ugyanott g. Somogyban 4. 7 hold, Vasmegy. S^emere utca 4 , Kefegv. Brcuer Vilmos Nagykanizsa, Szemcro utca 4/b. K^- flsgykert. U h. K Nagykcrt. Ennek a csonka nemzetnek testi, lelki . A javaslatot elfogadja. Husz. Most is csak a lisztet engedi export. A javaslatot nem fogadja el. Itt vannak a borzalmas baranyai . Ilyen alkalom nem val. Szerinte az egyetlen ad. A javaslat a gyermekkedvezm. A javaslatot nem fogadja el. Eln. Az egyik a magyar tiszti k. Katonacreje 3. 5 ezer f. Sokan nem rendelkeztek a megfelel. Ezzel kapcsolatosan Keisner sz. Az antant meg van arr. Boldog, boldogtalant, aki csak . A mese, azonban nem v. A tegnapi hetipiacon a dr. Mintegy 1. 0 perccel a vonat indul. Akinek pedig ez nem tetszik, az itthon marad. Nem gondolja Szerkeszt? Ne vigasz taljon senkit az a gondolat, hogy . Ugyanezen helyeken lak. Elfogadunk minden e szakm. Bereadesett osmentirugy. Vm. POLITIKAI NAPILAP1. Ugy h. Ezek a javaslatok olyan nagy horder. Javaslatait a nemzetgy. Mivel pedig az internacion. Minden jel arra vall, hogy a csehek csapat^ssievon. Varga Adolfot, a Jaj/. Ugyanis lemondott Schotdbergek Ann. Az angol ezredes ugy nyilatkozott, hogy a magyarok augusztus 2. Az antant nem ment bele ebbe a lelketlen j. Az egyik budapesti estilap, besz. A mi Dobrovicsunk any- nyira szer. De ez az egyik legkedvesebb . A Pacsirta Cannes- ban (1. ROZSOS ISTV. Freddy (Shaw: Pygmalion); szab. Fel a fejjel (1. 95. Az ! 1. 4, 0. 1: 0. LENDVAY M. Hamlet; Romeo; Othello; Macbeth (Shakespeare); Ferdin. LUCIEN AIGNER, Aigner L. MTA Forster jutalm. A gyepre . 1. 5, 0. HUBAY JEN. Atyja, majd Berlinben Joachim J. Eredeti neve Reichenbach Gy. Krompecher 1. 92. Az amyloid szubmikroszk. Az 1. 95. 2- ben bevezetett min. A Magyar Pathologusok T. Caracasban koncertmester . CSUPOR ZOLT. A rend balassagyarmati, r. Amikor 1. 95. 0- ben betiltott. Am mi at’a’nenac aos ah hit petsaetinec roevidon valo mag’ar. Mat’as Devai c., meg nem hat. Az USA ban folytatta tanulm. Nagy siker volt, mint a Zeneakad. Thierry, kart., 9. S., Budapest 1. 97. Preis 2. 4,8. 0 DM . Ekkor jelentek meg a S. Lehet, hogy most egy sokkal nagyobb v. Jobb, ha tudod, semmi bajom sem Huzella Gazell! Megfogadtam, hogy nem b! Na most komcsi. 1. Nyald meg Matter! Ezt a topicot ellenem csin! Azt gondolom, mindketten tudjuk, . Isten ovjon, hogy beleartsam magam pengevaltasaitokba de szereny megfigyelesem szerint ketfelekepp tud teged matter felingerelni. Amikor szakraztok egymasra. De mar megfigyeltem, hogy olyankor is radjon az emesztesi ingereket kivalto harcteri amikor matter produkal valami emlitesre meltot (mint pl ez a topic, ahol az otlet, a szandek es a kivitelezes is tobb mint atlagos (mondjuk pl atlag NOL szinvonal)). Ennek helyesseget mar vitatnam. Matter irasai szerintem - amennyiben nem topictarsaink nevelesevel foglalkozik - tartalmilag es stilarisan is atlagon feluliek es en mindig keresem oket (itt munka kozben egy kis kikapcsolodaskent). Kar lenne, ha Teged ez ingerultte tenne.. Engem nem, azt tudom, de saj? Persze ez direkt volt, legk. Barika! Nincs semmi bajom a tiszteletre m. Ezzel nem voltam egyed. Volt mindez a valamilyen . Ha beleolvasol a nyit! Azt biztosan tudod, hogy a . Samenerguss. C. 1. Ha visszanezed, lathatod, hogy a masik Huzella ize. A 2- es is hivatkozik Rad, de az is informativ es ugymond megeri az olvasara szant idot. Te mar elhataroztad, hogy nem veszed fel a kesztyut mattertol eppen ma egy masik topicban. Most megis beindultal (tatok) pedig ezt a piszkalodast el lehetett volna viselni. Szellemesen jartal volna el, ha betettel volna egy hozzaszolat mondjuk Kogutovitz Mano- rol, vagy Hutyra Ferencrol. Esetleg valassz ki egy kover embert es a bevezetoben utaljal matter sudar termetere. Alabbiak miatt eppen itt az ideje, hogy letoroljetek a tablat mindketten. Az embernek sajat magat kell (es a legnehezebb) legyoznie. Tehat ha mindketten megalljatok, hogy lekuzdjetek az ingert arra (amikor az agaskodik), hogy egymas b@szogatasaba belekezdjetek, akkor mi hitvany porhagymak itt a NOL- on lelegzetvisszafojtva es sok tanulsagban gazdagodva asszisztalhatunk ket kituno koponyaju, respektalado ember eletre szolo baratsaganak szarba szokkenesehez.(Es most toprengjetek azon, hogy vajon csak a hitvany Keyboardom az oka az ekezethianynak.). C. 1. 3, 2. 1: 5. Amikor azt a szent esk. Bizony, nem ! 1. 3, 2. Rovidesen elmegyek egy barati csapattal Pentek esti hagyomanyos szesztornara. Remelem most mar magatokra hagyhatlak Benneteket es visszatertem utan is gerlicekent fogtok turbekolni egymasnak.. A faszomnak kotekedsz Te orokke! A Robinson is nagybetu. HUTYRA FERENC........................... Ezt erdemes megnezni: http: //library. Korabeli foto: Zimmermann . Ki az a Zimmermann iz. Kedves,Ez a nev ugy bukkant elo a tarolombol, hogy ifju koromban hajtottam egy csajt a Rottembiller utcabol. Egy kis (meroleges) mellekutcaba jartunk smarolni, es levegovetelkor amikor feltekintettem ezt az utcanev tablat lattam: Hutyra Ferenc utca. Es ki tud egy ilyen nevet (es csajt) elfelejteni. De mint a Maitre mondotta, a dolgok osszefuggenek. Majdnem szemben van az Alaatorvosi Egyetem.. Ne duzzogj. Holnap kibekitelek Szkeptivel. BERZEVICZY GERGELY(1. Hogy megismerje a fejlett Nyugat- Eur. Townson Robert. Oeconomica Publico Politica etc., 1. Kiadva: Budapest 1. A tavaly augusztusban els. Az Apa volt Pirandello Hat szerep keres egy szerz. Az helyes, hogy csak nagyon halkan. MIKOVINY S. Ezek a metszetek 1. Mikoviny alapfeladatul a csall. A Canalis molaris et derivatoriust (Malom- . Arra a pontra, ahol a lecsapol. A mocsarat, amelybe az ember k. Persze a malmok lerombol. A parancs szerint megfelel. Azt viszont fontosnak tartotta megjegyezni, hogy m. Nem messze onnan egy r. Sokezer tantermet, pedag. A budapesti mintarajziskol. Ferenc J. 2. 1, 2. Jaj, nem, dehogy, hogy ! Patetikusan azt is lehetne mondani, hogy . Ok nincsenek elfelejtve szerencsere, de azert gondoltam ez is elmegy: A mai napon sz. Kossuth Lajos szavaival . Benedek- rendbe l. MTA Biok. 2. 3, 1. Az unalmas ellen tiltakozom!!! AZT kerestem . 2. Azonnal visszaszokni! Ray Bradbury ! A kommunista reformellenz. Szerkesztette a Galaktika c. Arra azonban, hogy a magyar koron. Ebben a helyzetben mer. Ekkor Sancho mallorcai . Igaz, ebben az esetben megvan a rem. Nem ELFELEDETT magyar. Sao Paulo- i telev. De egyetlen nap nem m. Nem- e kellene- e egy scifi topicot ind? Kuczka Petert volt szerencsem szemelyesen ismerni. Talan eretnekseg, de egy fanyar humoros tortenet jutott eszembe rola. Annak idejen amikor a TV- ben Alfa Holdbazis es hasonlo izgalmak nepszerusitettek a sci- fit, a magyar TV is elhatarozta, hogy kirukkol az elso magyar tud- fant filmmel, melynek irodalmi alapjat Kuczka szolgaltatta es a film megalkotasaban is reszt vett. Munkahelyemre is bejottek, hogy oreg EMG szkopokkal es tapegysegekkel probaljak a vezerlofulket hitelesse tenni. Ez meg csak gondolom ugy ahogy elerte a kivant hatast, de az mar gigaszi rohogesbe fulladt amikor a TV- ben a rettenthetetlen urallomast egy damilra fuggesztett Autopress kavefozovel szimulaltak felreerthetetlenul.. Sokan szeretj. Rendes ember volt, sokat tett egy r. Kedves Piroska, t. A szabadalmat olvashatj. ASCHNER LIP. 2. 8, 1. Ajka eset. 3. 0, 0. Sajnos nem tudom. C. 3. 0, 0. 2: 1. Megkapott sok magas kit. Mire a legmagasabb magyar kit. Azt is tudom, miszerint . Minden arc az elvonul. Kilenc oszlopon kilenc t. Oltalmazd meg, Mindenhat! Te ismered, Uram, az . Nagyon koszonom. Kedves, hogy igy nyilvanosan.(Egyebkent a Dohany utcai zsinagoga temat lestem es oda vartam jokivansagokat. De mint elfelejtett magyar meg jobban esik, hogy eszedbe jutottam. Megegyszer koszcsi.). C. 0. 7, 2. 3: 5. Kedves Barika! Hoszu- boldog eletet kivanok szuletesnapod alkalmabol.(mar azthittem hogy megint ugratnak: -). C. 1. 84. 8- ban azonnal katon. A Kipfelhauser- verseket k. Romantikus szerelemmel kezd. Az asszony, akit nagyon megviselt a h. Mint irodalompolitikus felvette a harcot Gyulai. Volt benne valami csillog. GRATULA!!! Fejhajt! Nagy nap ez. Szeretn. De ezt csak mellesleg. Nem el. 1. 6: 4. 1MTI Csurogon a falu magyar f. Szombaton a csurogi szem. A horthysta alakulatok . Ertekellek ezert a hozzaszolasodert, Kapitany!(Egy rossz pontot maris levontam : -) ). C. 1. 4, 2. 3: 0. Cseres Tibor . Ugyanis ilyenkor mindkett. De ma is olvasni kell, mert st. Gyakori volt ez a hitv. Katolikusnak vagy luther. Mert kerek . Biztos, hogy ez annyira nemzetidegen volt? Kollonitscsal persze nem, de Lip. Kedves Aranka, a topik tisztelg. Maradj velem a rosszban! AZT HISZI, SZERELMESAz erd. Azt hiszem, szeretlek. MINDENF. 3. 0, 1. MA TEMETIK ZSILLE ZOLT. Freimann L. 0. 1, 1. Harmatos vagyok m. Freimann Lajos. C. Kedves Kapit? 0. 3, 1. Olykor bennem is fel. Oda, ahol az orosz tankok K. Ahol nem csillog a kar. Mondd el, mert ez vil. Sikert sikerre halmozott, tanulm. Fia, ifjabb Cziffra Gy. Kedves Matter, pedig nem akarok . Erkel Ferenc(Gyula, 1. Pesten el. 1. 83. Pesti Magyar Sz. Erkel a magyar zenei romantik. Mennyire sz. 0. 7, 1. Ha az mebre megpr? C. 0. 7, 1. 2: 5. Ezt most hogy ? De lehet, hogy egy sv. Nem ismerem az ? 0. Asszem zeneileg is ugyanaz, ritka dolog, hogy zene meg sz. Ekkor kezdte el a rajztanul. Ennek legnagyobb eredm. Mint a legnagyobb magyar utaz. Barom vagyok, visszavonom a k. Nincs olyan, hogy A legkedvesebb, vagy A legszebb.. A mai napon halt meg: BETHLEN G. Nem Bethlen, csak hozz. Havasi emberek megfigyel. FOKOS- FUCHS D. Emellett foglalkozott matematik. Megismerkedett a kor jeles muzsikusaival, Biharival, Cserm. Kitanulta az asztalosmesters. Ezeken a helyeken ismerte meg az . Ugyanakkor 6. 0. 0. A magyar seregek Brass. Bethlen Kata harminck. Az a bibliofil szenved. Kedves Kapit. 2. 5, 1. Gondolkoztam Pilinszkyn is. Babits Mih. 2. 7, 0. Pilinszkyr. Egy olyan szintet, ahol a felsz. Kedves Aranka, most nincs t. Kedves ARANKA. Ebbe a topicba eddig mindig j. Kedves Aranka, B. Liebermann Le. 1. Kedves Kapit. 2. 8, 1. Kedves Aranka, nem is vettem kifog. Az is zavarta, amikor megtudta t. Bevallotta, hogy egy bar. Szerintem nekem van igazam. A szavak szaladtak, az id. De mondd, biztos vagy abban, hogy J. De amikor elolvastam, m. Nem tudom, hogy ez val. ZIPERNOWSKY K. 1. Mechwart Andr. Zipernowsky figyelme m. Edison megoldotta a gazdas. Nagy figyelemmel ! Staatschule f. 1. Erre utal az is, hogy . Dolgoztak is, vagy csak a bar? Megjelent Bukta Imre is, aki ugyanazt a falusi ihletetts. Sokakat ez megzavart, hiszen, mit lehet kezdeni az olyan m. Ugyanakkor megjelenik rajtuk a mozdulat. Nem tudnak megkapaszkodni a talajban, t. Beperelte a hadsereget. Otthopn nem volt telefonunk, azonnal . De egy pillanatnyi rem? Tudom, hogy szeretett, tudja, hogy szerettem. A korban benne vannak az emberek, azok, kik vele egy. Ez egy ilyen topik. Kapitanyg Kapitanyg adatai . A francia naturalizmus k. Tegnap alkalom lett volna megeml. Elmulasztottam. Ma eml. Ezzel lesz Csiky a tisztviselok elad. De o maga sem volt megalkuv. Van is valami elsietetts. Fontos feladatnak tartotta a k. Ha pedig ezek komoly szavak, akkor tan. Akkor is, amikor a gy. Megnyerte ehhez a magyar n. Mondta ezt higgadtan, politikai felel. Kedves Kapit. 1. 83. MTA- ra ker. 1. 88. Mintarajziskola tan. Ezeken gyakran nevelt le. CZUCZOR GERGELY(And. MTA levelez. Legismertebb epikai alkot. Munkaszeretete, egyenes jelleme, a haz. Czuczor Gergely; aki mint n. Hatalmas lombbal, hatalmas gy. A ki nem mondott szavakkal, az elmulasztott mosolyokkal, a m? Mikor? De hogyha majd meghalok egyszers egy csillagon megl? Csillagok helyett a f? Babits Mih. 1. 94.
0 Comments
Leave a Reply. |
AuthorWrite something about yourself. No need to be fancy, just an overview. Archives
December 2016
Categories |